2012. február 5., vasárnap

A gerincről

A törzs vázát a gerinc- , vagy csigolyaoszlop (columna
vertebralis) (görög: rachis) alkotja. (A gerincoszlop elnevezés
általánosan használt, de helyessége erősen vitatható.) [1] Az
emberben ehhez 12 pár borda (costae) ízesül, amelyeket elöl a
szegycsont (sternum) kapcsol össze. Ezek közül csak a felső
hét pár borda valódi borda, mert ezek egyenként ízesülnek a
szegycsonthoz. Az ez alatti három pár borda úgynevezett
álborda, amely porcosan összekapcsolódik, és együtt nő a
szegycsonthoz, míg az utolsó két pár borda egyáltalán nem ér a
szegycsonthoz ezek az úgynevezett lengőbordák.
A gerinc magába foglalja és védi a gerincvelőt, mely a
koponyaalaptól a medencéig ér. A gerincen elhelyezkedésük
szerint szakaszokat különböztetünk meg. A nyaki gerinc a
gerinc nyaki szakasza. Két lajhárfaj ( Choloepus és Bradypus ) és
a manátuszfélék ( Trichechus) kivételével az emlősöknek hét
nyakcsigolyájuk van [2] Más gerincesekben ezek száma a
kétéltűek egyetlen csigolyájától a hattyúk 25, vagy a már kihalt
Elasmosaurus 76 csigolyájáig változik. A hátgerinc a nyak alsó
részétől a medence tetejéig ér. A hátgerinc bordákhoz
kapcsolódó része a mellkasi gerinc. a fennmaradó része az
ágyéki gerinc. A keresztcsonti csigolyák a medence régióban
helyezkednek el, a kétéltűekben egy, a legtöbb madárban és
modern hüllőben kettő, míg az emlősökben akár 3-5 is lehet
belőlük. Több keresztcsonti csigolya egy struktúrában történő
egyesülése esetén keresztcsontról beszélünk. A madarakban
található keresztcsont ( latinul synsacrum) a keresztcsonti-, az
ágyéki-, továbbá részben a mellkasi- és farokgerincből, illetve a
medenceövből áll. Az állatok farkát a farokcsigolyák alkotják,
madarakban az utolsó néhány csigolya csontos képződménnyé
nőhet össze, vagy – pl. emberekben , továbbá csimpánzokban –
farokcsonttá.